Gönci tájakon jár a Vajtó és a Világ vasárnap a D1 Tv-n

|

A Gönci betyárok meghívására érkezett Vajtó Laci Göncre, hogy gyalogtúra keretein belül megnézze a Pálos Kolostort, a Huszita házat, és az Aba Amádé várat. Akik figyelemmel követik a műsort, azok tudják, hogy egy kis gasztronómia is várható: Csülök és körömpörköltet főzünk az erdőben.

 

Gyalogtúrára indul Vajtó Laci a Gönc melletti hegyen, és számos érdekességet talál menet közben, hiszen tbb gombafélébe, vaddisznótúrásba, csergedező patakokba botlik, amiken keresztül a nézőknek is bemutatja a tájat. az őszi idő egészen különleges színekben mutatja meg magát ezen a túrán, hiszen esős, ködös időben járja be Laci az erdőt a betyárokkal és Szalóczy Tibor túravezetővel. Az erdő közepén a gasztronómia sem maradhat el, hiszen kóstolni fognak majd a legendás Gönci kajszibarack pálinkából, valamint a betyáros körömpörköltből.

 

A túra során a történelem is fontos szerepet kap, hiszen a valamikori Pálos Kolostor romjait is megtekinthetjük majd, de az Amádé Vár maradványihoz is felmászunk, ahonnan még Kassát is látni. A műsor következő epizódja vasárnap 10:00-tól látható a D1-televízió adásában, vagy hétfőn itt a www.vajtolaci.hu oldalon.

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

A Magyar Vértanúk Emlékművének avatása