Advent első vasárnapja

|

Advent, az egyházi év kezdete és egyben Jézus eljövetelének várakozási időszaka is. Izgatott kezek készülnek az első gyertyagyújtásra. De vajon tudjuk-e, hogy mi mindent rejt ez a szó: Advent?

Advent első vasárnapján kezdődik - Szent András apostol első napjá legközelebb eső vasárnap - az egyházi esztendő. Az elkövetkezendő négy hét pedig a várakozás időszaka, lelki felkészülés Jézus születésére, második eljövetelére. Maga a szó is eljövetelre utal. Az advent szó az adventus Domini kifejezésből alakult ki, ami latinról lefordítva annyit tesz: az Úr eljövetele.

Már az V. században megjelentek a karácsony előtti várakozás különböző formái. Advent kezdetben hat hétig tartott, amit VII. Gergely pápa később négy hétben határozott meg. Az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka csendes, elmélkedéssel töltött hónap. Ebben az időszakban a hívő ember testi és lelki megtisztuláson is átesik. Ezt a csendes, elmélkedéssel teli hónapot kívánta erősíteni az 1661-es nagyszombati zsinat, amely házasságkötést és egyéb hangos összejöveteleket is megtiltotta az adventi időszakra.

Adventi koszorú

A koszorú szúrós levelei a töviskoszorút jelképezik, míg a koszorú kör alakja szimbolizálja a lélek halhatatlanságát és az örök Krisztust. Az adventi koszorút díszítő fenyőtobozok, makkok és diók az életre és a feltámadásra utalnak. A négy gyertya Advent négy hetét szimbolizálja, melyek közül három lila színű - az ima, a bűnbánat és a készülődés színe - egy pedig rózsaszín, ami a harmadik vasárnap kerül meggyújtásra, amikor a készülődés és várakozás félúton átlépett. A vasárnaponként meggyújtott gyertyák jelképezik a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

 

Magyarországon a II. világháborút követően vált szokássá, hogy adventi koszorút tettek az asztalra, ajtóra, középületekre. Napjainkban már különböző színű gyertyákat is elhelyeznek a koszorúban, amit sok esetben csak dekorációnak szánnak, pedig az igazi jelentést kellene mindenek előtt figyelemben tartani.

"...lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

...lesz-e még
Lángja elég
hevitni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?"

(Babits Mihály: Ádventi köd)

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

A Magyar Vértanúk Emlékművének avatása