Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért

|
Aki nagy nyilvánosság előtt az EU jogi aktusai ellen engedetlenségre uszít, az három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete szerint – monda Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Az új Btk.

Volner János: A kormány "lerabolja a politikai közéletet"

|

A Jobbik szerint a médiaszabályozást módosító, hétfőn éjjel benyújtott kormánypárti javaslatokkal a Fidesz "ugyanúgy lerabolja a politikai közéletet, mint ahogy azt az MSZP tette, amikor kormányon volt" - jelentette ki Volner János keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

Az ellenzéki politikus szerint az MSZP és a Fidesz is úgy viselkedik kormányon, "mintha egy harmadik világbeli banánköztársaságban élnének".

Eldőlt a sárga csekkek sorsa

|

Eldőlt a sárga csekkek sorsaA parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki.

 

Balczó Zoltán a Ma Reggel vendége volt

|

Balczó Zoltán a Ma Reggel vendége volt

Az elnöki palota előtt verték a magyarokat Pozsonyban

|
Nyolc magyar fiatalra támadtak vasárnapra virradó éjjel szlovák bőrfejűek Pozsonyban, amiért magyarul beszéltek – írja a Magyar Nemzet.
Az eset az elnöki palota előtti téren történt. Az áldozatok közül néhányan olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy kórházba kellett szállítani őket.

Vona: "Mi, jobbikosok nem félünk, Attila unokái nem félnek senkitől!"

|

Ma a Jobbik vonulásos tüntetett a Széll Kálmán Terv 2.0-nak nevezett brutális megszorítások ellen. A barkad.hu közvetítését olvashatják az alábbiakban!

Kazakisztán határához érkezett a torgaji madjarok életfája

|

Ma hajnalban a kazakisztáni határhoz érkezett az a kamion, amely a magyarokkal rokon madjar törzsnek szállítja azt az életfát, amit a Magyar-Turán Szövetség indított útjára május 2-án. Várhatóan még a hétvégén sor kerül a vámkezelésre, ezt követően indul tovább a jármű Sagha felé.

Meteorológia: szombat este éri el az országot a hidegfront

|

Szombat este éri el az országot észak felől a hidegfront. Szombaton még átlagosan 27 fok lesz napközben, vasárnap viszont már csak 15 fok várható az országban – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek pénteken.  

Török László közölte: a hidegfront szombat éjjel át is vonul az ország felett, de a déli határ mentén még kitart egy ideig. Vasárnap gyakran megnövekszik majd a felhőzet, de napsütés is lehet, viszont záporokra és zivatarokra is számítani kell.

A kormány zsákutcába lavírozta magát - Volner János a Ma Reggelben

|

A kormány zsákutcába lavírozta magát - Volner János a Ma Reggelben

Íme Matolcsy újabb adótervei

|
A távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.


„Jobbikos büdös magyar" * Vona Gábor: Megszorítások * Vörös és narancs oligarchák a közéletben * Hivatásos rettegők akcióban * A földvédelem eszközei - megjelent a legfrissebb Bar!kád hetilap.




Aki nagy nyilvánosság előtt az EU jogi aktusai ellen engedetlenségre uszít, az három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az új Büntető törvénykönyv szerint.




Érthetetlen, miért húzta sokáig a pályázat kiírását az új buszokra a BKK ahelyett, hogy szerződést hosszabbított volna - jelentette ki Bödecs Barnabás.




A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél Horthy Miklós frissen felavatott szobrának leöntésével kapcsolatban és kezdeményezi Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is - mondta el Szilágyi György mai sajtótájékoztatóján.




Magyarország megmentésének megoldása a magyar emberek lelki állapotának helyretételében rejlik, vissza kell adni a társadalom büszkeségét - közölte Vona Gábor.




Aki nagy nyilvánosság előtt az EU jogi aktusai ellen engedetlenségre uszít, az három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete szerint – monda Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó


A gönci Jobbik trianoni megemlékezése

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...